Címlap
Célok-Toborzó
Szervezet
Alapszabály
Patikák
Képzés
Szövetség
Kapcsolódó oldalak
Levél küldés
Csuka Ferenc hozzászólása

Csuka Ferenc GyDSZ Elnök hozzászólása a Autonóm Szakszervezetek Szövetsége 5. kongresszusa című rendezvényen:

A Gyógyszerészeti Dolgozók Szakszervezete nevében köszöntöm a kongresszus valamennyi résztvevőjét. Engedjék meg, hogy a program értékelését (esetleg kiegészítését) a Gyógyszerészeti Dolgozók Szakszervezetét leginkább foglalkoztató probléma szemszögéből közelítsem meg. Szervezetünk a privatizációt követően ma már csak árnyéka önmagának. A magánosítás a nagykereskedelmi és közforgalmú gyógyszerellátás területén érezhetően visszavetette szervezettségünket. Jelentős létszámot vesztettünk melynek visszaszerzésére minden törvényes lehetőséget kihasználunk, érvelünk a szakszervezethez tartozás fontossága mellett, de áttörő eredményt eddig nem sikerült elérnünk.

Tapasztalataink szerint más szervezeteknél is jelen van ez a probléma a tagvesztés és az új tagok megnyerése a szakszervezeti mozgalom számára. A beszámolóban az ASZSZ szervezeti célkitűzései között olvashatunk a szervezettség fontosságáról. Ennek ellenére az Autonóm Szövetség programjában sehol nem találok még utalást sem a tagépítési munka fontosságára, a munkavállalók megnyerésének ennek az alapvető de az egyik legfontosabb szakszervezeti feladatnak programszintre emelésére.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez elsősorban tagszervezeti munka de az egyik s talán nem túlzás a legnehezebb feladat-az emberi gondolkodás formálása, eljuttatni a munkavállalót arra a szintre, hogy saját maga jöjjön rá miért is fontos a szakszervezethez való tartozás.

Miért is fontos? -Előnyökkel jár? -Netán hátrányos számára?(van ilyen is)

A munkavállalók közösségének mindenképpen előny a munkavállalói érdekvédelmi szervezetek jelenléte a munka világában de a tagdíjat fizető tagnak ad e valami pluszt, vagy csak az érzés a valahová tartozás érzése marad neki?

Úgy gondolom az elmondottak miatt sem engedheti meg az Autonóm Szövetség, hogy programjából kimaradjon a tagépítési tevékenység szövetségi színtű megfogalmazása ,tagszervezeteinek ilyen irányú tevékenységének segítése. Ha nem foglalkozunk kellő súllyal a kérdéssel,a munkavállalók jelentős része kiesik az érdekvédelem hálójából, ami nem lehet cél. Cél lehet az érdekvédelemi munka teljesen új alapokra helyezésének átgondolása, de ennek a kongresszusnak még nem ez a feladata. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

^^^
A http://www.gydsz.hu a Gyógyszerészeti Dolgozók Szakszervezetének hivatalos lapja.
Szerkesztő: Madarász Lászlóné | Technikai szerkesztő: Madarász Péter
Tel:+36 1 3740540 | Fax:+36 1 3740541 | e-mail: gydsz@t-online.hu
1051 Budapest Nádor utca 32.
 
Tesztelve: InternetExplorer 5.5 és Netscape 6.0